Mezőkovácsháza városa számos turisztikai értékkel rendelkezik. E téren kiemelkedő szerepet tölt be nemcsak a város, hanem annak környékének életében is a Borostyán Camping és Gyógyfürdő, amelynek 72 Celsius fokos termálvizét 1998-ban „Borostyán gyógyvíz” néven gyógyvízzé nyilvánította a Népjóléti Minisztérium Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatása. A minősített gyógyvíz mozgásszervi, reumatikus és nőgyógyászati betegségek gyógyítására is bizonyítottan alkalmas. A gyógyvíz mellett figyelemre méltó a fürdő területén minden évben megrendezésre kerülő Fürdőfesztivál is, mely változatos kínálatával vonzó kikapcsolódási és szórakozási lehetőség biztosít minden korosztály számára.
A várost megismerni vágyó idelátogatók szempontjából alapvetően lényeges említést tenni Mezőkovácsháza gyalogos – és kerékpártúra útvonalairól is, melyek a település turisztikai életének egyik meghatározó attrakciói. Az útvonalak az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Program Aktívturisztikai fejlesztések tárgyú felhívására benyújtott „Gyalogtúra útvonalak hálózata a Marosháton” című nyertes pályázatának keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A két belterületi és két külterületi túraútvonal által a tájat bejárva a kihelyezett táblák alapján a környék alig ismert vagy rejtett természeti és kulturális kincsinek felfedezésére is lehetősége nyílik a túrázóknak.
A 26. és 27. számú belterületi túraútvonalak összekapcsolható útvonalak, melyek több turisztikai értékét is érintik a városnak. A település központjában található a Kisboldogasszony Plébánia Katolikus Templom is, melynek alapkövét 1878. április 28-án tették le. A templomot az építkezés befejezését követően 1879. szeptember 8-án szentelték fel a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére. A város katolikus templomának épülete helyi műemlékvédelem alatt áll.
A centrumban maradva megtekinthetik az érdeklődők a városközpont köztéri szobrait is, így Csanád vezér szobrát, illetve az I. és II. világháborús emlékműveket, melyeknek sorát a Történelmi Emléksétány robbantott bazalt kőoszlopokon elhelyezett táblái bővítenek ki, megörökítve a város történetének jeles eseményeit és kiemelkedő személyiségeit. A település múltjának további jeles alakjait a régi temető és a kriptasor segítségével fedezhetik fel az érdeklődők, melyben segítségükre vannak a nemrégen kihelyezett információs táblák.
A 27. túraútvonalat követve, mely kitér Reformátuskovácsházára, megtekinthető a Mezőkovácsházi Református Templom épülete, melyet hosszú évek törekvését követően 1898-ban, eklektikus stílusban építettek fel. A város katolikus templomához hasonlóan a református templom épülete is helyi műemlékvédelem alatt áll.
Nem messze az utoljára 2019-ben rekonstruált templomtól található meg a 2014 óta a Mezőkovácsházi Városi Könyvtár gondozásában álló Tájház is, amely a város néprajzi gyűjteményének kiállítóhelye, helyet adva különböző előadásoknak, kézműves foglalkozásoknak, programoknak, kiemelve az immáron hagyománnyá váló Tájházi Gyermeknapot, mely a könyvtár szervezésében valósul meg évről-évre, sokak örömére. A Tájház berendezési tárgyait a könyvtár, a Balogh György Honismereti Egyesület és a város lakossága gyűjtötte össze, amely jól bizonyítja azt, hogy a lakosság fontosnak tartja a hagyományok ápolását, a helyi tradíciók megőrzését.
A külterületi túraútvonalak többségében a város természeti értékeit mutatják meg. A 28. külterületi túraútvonal azonban érinti a turisztikai szempontból mindenképpen említést érdemlő Babó Kastély Panziót is, amely a hosszú múltra visszatekintő a Babó majorban található meg. E csodálatos és festői környezet számtalan rendezvénynek ad otthont, így esküvőknek és lakodalmaknak, vadászatoknak, disznótoroknak valamint gyermektáboroknak. A 14 szobával rendelkező panzió lehetőséget nyújt szállásfoglalásra is.
Mezőkovácsháza számtalan értékével alkalmat nyújt kisvárosi, zöld környezetével a kikapcsolódásra, a szórakozásra és a természet felfedezésére egyaránt.